Szentendre is felkerült a listára
Bár úgy tűnhetett, hogy Európában márciustól májusig teljesen leállt az élet a koronavírus miatt, nem teljesen így történt. Március 31-én például kihirdették, melyek azok az európai helyszínek, melyek megkapták idén…
Meghosszabbított határidő
A koronavírus okozta helyzetre való tekintettel az Európai Bizottság május 20-án elfogadott egy javaslatot, mely hat hónappal meghosszabbítaná azoknak a polgári kezdeményezéseknek az aláírásgyűjtési időszakát, melyek éppen most járnának le.…
Van még min dolgozni
A Nemek közötti esélyegyenlőség mutatója (Gender Equality Index) az EU egyik ügynöksége, a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete által kifejlesztett eszköz, melynek célja, hogy segítse a döntéshozókat az esélyegyenlőséggel kapcsolatos…
Mondja el véleményét! – SCHENGEN
Ha az átlag állampolgárt megkérdezzük, mondjon egy olyan eredményt, amit az EU-nak köszönhetünk, valószínűleg nagyon előkelő helyen lenne a határok nélküli utazás, vagyis a schengeni övezet létrehozása. Ez látványos és…
16 éve csatlakoztunk
Mi magunk is méltatlanul keveset beszéltünk arról, hogy kilenc másik tagállammal együtt 2004. május 1-én, bármilyen hihetetlen, de immár 16 éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ez azt jelenti, mondjuk, hogy…
Megalakult az Európa Platform Magyarország!
#EuropaPlatformHU Az Európa Platform Magyarország egy olyan társadalmi kezdeményezés, mely nyitva áll az Európa jövője iránt érdeklődő nem-kormányzati szervezetek és polgárok számára. Céljának tekinti, hogy hozzájáruljon a „Konferencia Európa jövőjéről”…
Csatlakozzon az Európa Platform Magyarországhoz!
Európa ügye iránt elkötelezett civil szervezeti képviselők és állampolgárok találkoztak 2020. február 7-én Budapesten és állapodtak meg arról, hogy részt kívánnak venni az európai uniós intézmények által közösen indítandó „Konferencia…
Listán a Csemege
Mi a közös a szegedi téliszalámiban, a makói vöröshagymában és a kalocsai fűszerpaprika-örleményben? Azon kívül, hogy mindegyik nagyon finom, többek között ezek azok a magyar termékek, melyek un. oltalom alatt…
Nincs haladás
Bár a vírus idején mindenkit arra kérnek, hogy ha teheti, maradjon otthon, az élet nem állhat le teljesen. Így van ez a Brexit-tel is, amire talán már nem is emlékszünk.…
Az éves jelentésről még egyszer
Írtunk már korábban arról, mi is a helyzet a május 31-ig megtartandó éves civil közgyűlésekről, illetve az éves jelentések elfogadásáról. Az már áprilisban világos volt, hogy május végéig valószínűleg nem…