Rólunk

Az Európa Ház Egyesület 1990 márciusában alakult meg Budapesten. Civil kezdeményezésként célja, hogy

(a) egy civil szervezet sajátos eszközeivel járuljon hozzá Magyarország mind teljesebb részvételéhez az európai integrációs folyamatokban, segítse a társadalom európai uniós elkötelezettségének erősítését, a teljes jogú EU-tagság által kínált lehetőségek mind teljesebb kiaknázását;

(b) olyan programokat szervezzen, melyek alkalmasak a magyarországi civil társadalom erősítésére, társadalmi-politikai elismertetésére, a civil szektoron belüli együttműködés fontosságának felismerésére és közös fellépés előmozdítására.

Mindezek érdekében

  • kezdeményezője és szervezője a Civiliádának, a magyarországi civil szervezetek éves kiállításának és szakmai programsorozatának,
  • számos EU-s program koordinátora és résztvevője;
  • aktívan közreműködött az EU Duna Régió Stratégiájának végrehajtásában, a Danubiana Hálózat koordinátora,
  • „Civil Európa” címmel kéthetente elektronikus hírlevelet ad ki, mely több mint 10.000 címre jut el;
  • koordinálja a „Platform az Európai Integrációért és a Civil Párbeszédért” elnevezésű együttműködési hálózatot;
  • rendszeres kapcsolatot tart fenn az európai uniós intézmányekkel;
  • működteti a <www.eucivil.hu> honlapot, mely folyamatos információkat nyújt magyarországi civil szervezeteknek európai uniós programokról, pályázatokról, kezdeményezésekről;
  • nonprofit könyvesboltot működtet, ahol a szektorral kapcsolatos kiadványokat, szakkönyveket találhat az érdeklődő;
  • konferenciákat, tájékoztatókat, képzéseket szervez európai integrációs és civil társadalom fejlődésével kapcsolatos kérdésekről.

Az Európa Ház az alábbi nemzetközi civil szervezet tagja:

CIVICUS, a Civil Szervezetek Világszövetsége

European Civic Forum

European Citizen Action Service (ECAS)

Danubiana Network

European Council of Associations of General Interest (CEDAG)