Kategória: News

Mondja el véleményét!

Az Európa Ház egy olyan nemzetközi program koordinátora, mely az állampolgárok szerepét vizsgálja az EU (makro)regionális politikájának alakításában. Arról van tehát szó, hogy milyen kapcsolat van közvetlen környezetünk, régiónk és…

Ki lesz a régiók sztárja?

Május 9-ig lehet még projekteket, kezdeményezéseket jelölni az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatósága által alapított Regiostars 2021 díjra. A díjjal olyan, az EU által is támogatott jól bevált gyakorlatokat,…

Hogy ne maradjon írott malaszt…

Jól tette az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB), hogy vitát kezdeményezett, majd 2021. március 24-én dokumentumot fogadott el négy nyugat-balkáni ország: Szerbia, Montenegró, Észak-Macedónia és Albánia EU-s csatlakozásáról. Pontosabban…

A norvég füst lassan száll fel

Még januárban írtunk arról, hogy fontos fejlemények történtek a jól ismert Norvég Civil Alap ügyében. A norvég és magyar kormány régóta várt megegyezése nyomán ugyanis elérhető közelségbe került az a…

Erasmus+ program: olvasmány húsvétra

2021. március 25-én hozták nyilvánosságra az Erasmus+ keretprogram 2021-re vonatkozó munkaprogramját. Nem szabad legyintenünk azzal, hogy itt van egy újabb EU-s nehezen értelmezhető szöveg. A dokumentum többek között azért (is)…

Uniós oltalmat kapott a vasi vadkörte pálinka

„Illatában kifejezett körte citrusos, fűszeres jegyek mellett visszafogott parfümösség, fanyar illat jellemzi. Ízében száraz, diszkrét frissesség és fűszeresség mellett egy kevés méz, füstös jegyek jelennek meg, lecsengésében pikáns, citrusos aromák…

Itt vannak az új uniós energiacímkék

Az uniós energiacímke széles körben elismert jelzés a háztartási termékeken, például a villanykörtéken, televíziókészülékeken vagy mosógépeken, és bármilyen hihetetlen, de már több mint 25 éve segíti a fogyasztókat abban, hogy…

Támogató szakemberek kerestetnek!

Még a Juncker-kabinet idején alakították át az önkéntességgel foglalkozó EU-s programot és indították el az Európai Szolidaritási Testület kezdeményezéseit. A program célja, hogy segítse azokat a 18-30 év közötti fiatalokat,…