Kategóriák
News

Hallassuk a hangunkat!

Korábban írtunk már az EU „Konferencia Európa jövőjéről” kezdeményezéséről, melynek lényege, hogy 2020. május 9-től a tervek szerint két éven át tulajdonképpen egy konferencia-folyamat keretében vitatják meg, hogy az EU milyen válaszokat adjon az előttünk álló kihívásokra. Bár az eddig rendelkezésre álló állásfoglalások és elképzelések alapján viszonylag szűk azoknak a száma, akik magán a konferencián részt vesznek (erről a javaslatról az Európai Parlament állásfoglalásában olvashat), de abban a legtöbb szereplő egyetért, hogy széleskörű konzultációt kell folytatni a tagállamokban az előttünk álló két év alatt.

Az Európa Ház ennek jegyében hirdette meg múlt hét péntekére (2020. február 7.) azt a nyitott konzultációt, aminek pontosan az volt a célja, hogy elindítsa a társadalmi folyamatot Magyarországon. Több mint negyven civil szervezeti képviselő gyűlt össze Budapesten, hogy megismerjék egymás véleményét, javaslatait arról, mely témák lehetnek a legfontosabbak, miről lenne érdemes további megbeszéléseket tartani. Javaslatban természetesen nem volt hiány: a kultúrától, a szociális kérdéseken át, az energiapolitika, az alapjogok, a kisebbségek védelme és természetesen a klímahelyzet is felmerült, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Hangsúlyosan esett szó az önkormányzatokkal való együttműködés fontosságáról is.

Persze kérdések is megfogalmazódtak: mitől más ez a konzultáció, mint a korábbiak? Milyen visszajelzést kap majd, aki részt vesz a folyamatban? Hogyan veszi majd figyelembe a helyi szinten megfogalmazott véleményeket, ötleteket az összeurópai konferencia?

A rendezvényen konkrétumokban is megállapodtak a résztvevők: az Európa Ház online kérdőív keretében méri fel, hogy melyek azok a legnépszerűbb témák, amikről további szakmai konzultációkat érdemes tartani. A kérdőív elkészült, kérjük, hogy Ön is mondja el véleményét! A kérdőívet március 13-ig lehet kitölteni. Az eredményről természetesen olvasóinkat is tájékoztatjuk.

Az Európa Ház vállalja, hogy az összesítés után a három legnépszerűbbnek bizonyult témában három konzultációt szervez az ország három városában.

A kérdőív itt érhető el:
https://forms.gle/rb4mQ7YQ2YQZDQGo7

További információ az Európa jövőjéről szóló konferenciáról (Bizottság, angolul):
https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_20_89

Az Európai Parlament által 2020. január 15-én elfogadott állásfoglalása (magyarul):
https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2020-0010_HU.html

Az Európai Tanács következtetései (magyarul):
https://www.consilium.europa.eu/media/41781/12-euco-final-conclusions-hu.pdf

A Civil Society Europe közleménye az Európai Parlament január 15-én elfogadott állásfoglalása után (angolul):
https://civilsocietyeurope.eu/the-conference-on-the-future-of-europe-needs-civil-society-organisations-as-key-partners/

Gados László, a magyarországi Eszperantó Mozgalom tagjának írásos véleménye (magyarul)
https://europeanhouse.hu/wp-content/uploads/2020/02/Gados-Laszlo-eszperanto-Az-Európa-jövőjéről-szóló-konferencia.pdf

A Nemzetközi Európa Mozgalom véleménye (angolul):
https://europeanmovement.eu/conference-on-the-future-of-europe/