Méghozzá nagy K betűvel, hiszen tudjuk jól, hogy fontos eseményről van szó. Európa, vagyis valamennyiünk jövőjével foglalkozik és már csak azért is, mert

  1. kezdete bizonyosnak mondható (Európa Nap, 2021. május 9), befejezése viszont nem (valamikor jövő év első felében);
  2. még a kezdeményező három EU-s intézmény sem tudja megmondani, hogy valójában „mire is fut ki a dolog” (a delphói jósnőtől pedig még nem kaptunk választ);
  3. együtt keres választ a nyitott kérdésekre 108 európai parlamenti és 108 tagállami parlamenti képviselő, 54 kormányzati ember, 108 „gyalogos” EU-s állampolgár, 8 „hivatásos” civil és még sokan mások, összesen 433-an.

A minap tartott első plenáris ülés nyomán inkább kérdések fogalmazódtak meg az eseményeket figyelemmel kísérőben. Hogyan tud értelmes és lehetőleg közös álláspontot kialakítani majd 108 véletlenszerűen összeverődött európai állampolgár, vagy eredményesen lenyomja őket a „jól bejáratott” brüsszeli lobbista civil szervezeti megmondóemberek, akik nagyon jól tudják, hogy mi fán terem a vadcseresznye. Miközben mindenki jó hangosan arról beszél, hogy az igazi eszmecserének nem is a belga fővárosban, hanem a tagállamokban és azokban is helyi vagyis alapszinten kellene bekövetkeznie.

Na erre kaphatóak vagyunk mi is, magyarként elkötelezett európaiak. Konkrétummal, részletekkel következő számunkban jelentkezünk, már csak azért is érdemes lesz ránt kattintani.

Az ügy iránti elkötelezettségünket többek között az is erősíti, hogy tanulmányozva a Konferenciával foglalkozó, ahhoz kapcsolódó események helyszíneit, azok meghatározó részben a Lajtától nyugatra vannak. Szeretnénk a magunk szerény eszközeivel ezen a helyzeten változtatni.

A Konferencia Európa jövőjéről hivatalos honlapja

By EH