Kategóriák
News

Szavazás

Február közepe óta lehetett olvasóiknak arról szavazni, hogy milyen témákban szervezzen az Európa Ház szakmai konzultációkat a „Konferencia Európa jövőjéről” hazai előkészítése jegyében. A szavazást lezártuk. 205 szavazat érkezett. A 11 javasolt témából az első három helyen a demokrácia és jogállamiság (53,3%), az európai értékek, alapvető jogok és szabadságok (46,7%) és a környezeti kihívások (43%) végzett. Az eredeti elképzelésünk szerint ezekben a témákban május 9-ig szerveztünk volna konzultációkat országszerte, vagyis kifejezeten nem Budapesten. Arra is próbáltunk törekedni, hogy különböző méretű településekre menjünk. Az előkészületeket ennek jegyében meg is kezdtük, volt már időpontunk Balatonalmádiban és Szápáron és tárgyalásokban voltunk egy miskolci civil szervezettel is, de természetesen a találkozókat most határozatlan időre elhalasztjuk.

A beérkezett adatokat most feldolgozzuk és következő számunkban részletes tájékoztatást adunk arról, melyik téma milyen támogatást kapott, illetve, hogy a szavazók milyen témákat javasoltak még.

Köszönjük mindenkinek az aktív részvételt!