Az európai fiatalok nagyobb befolyást gyakorolhatnak az uniós szakpolitikákra. Az ifjúság európai évének (2022) eredményeire építve az Európai Bizottság több olyan intézkedést bejelentett, amelyek nagyobb beleszólást biztosítanak a fiataloknak az őket érintő döntésekbe, és egy sor uniós szakpolitika ifjúsági dimenziójának erősítését célozzák.

Az uniós szakpolitikák kialakításakor a bizottság „ifjúsági szempontú ellenőrzést” fog végezni, amely biztosítja, hogy e politikák fiatalokra gyakorolt hatását következetesen figyelembe vegyék. Ennek érdekében élni kell a minőségi jogalkotás meglévő eszközeivel, többek között a konzultációk és a hatásvizsgálatok adta lehetőségekkel.

Az ifjúsági szempontú ellenőrzés mellett az új kezdeményezések közé tartoznak a fiatalok és az EU-biztosok közötti szakpolitikai párbeszédek, az ifjúsági aspektusok érvényesítésével foglalkozó kerekasztal-megbeszélések, valamint az ifjúságügyi érdekelt felek új platformja, amely a folyamatos eszmecserét segíti elő az ifjúsági szervezetek, ifjúságkutatók, tagállami képviselők és más uniós intézmények bevonásával.

Ezeken túlmenően az Európai Bizottság számos konkrét megoldást javasolt a fiatalok problémáival kapcsolatban, a fiatalok számára fontos öt szakpolitikai területen: egészség és jóllét, környezetvédelem és éghajlatváltozás, oktatás és képzés, nemzetközi együttműködés és európai értékek, valamint foglalkoztatás és befogadás.

Az intézkedések részeként a Bizottság többek között:

  • az egyetemekre vonatkozó európai stratégiával összhangban 2024-ben folytatja a közös európai diplomára irányuló munkát ;
  • platformot hoz létre az ifjúsági szervezetekkel világszerte folytatott rendszeres párbeszédhez és konzultációkhoz az ifjúsági párbeszéd platformján keresztül;
  • aktualizálja a szakmai gyakorlatokra vonatkozó minőségi keretét 2024-ben, hogy kezelje a méltányos díjazás és a szociális védelemhez való hozzáférés kérdését;
  • iránymutatásokat dolgoz ki az iskolai jóllétről, amelyeket 2024-ben tesznek közzé;
  • megszólítja a fiatalokat a bizottság közelgő, éghajlattal és demokráciával foglalkozó kampányán keresztül a 2024-es európai választások előtt;
  • növeli a fiatalok önkéntességi lehetőségeit a zöld átállás kezelése érdekében, kiegészítve az Európai Szolidaritási Testület 2024-es pályázati felhívását.

Annak érdekében, hogy az EU-t közelebb hozzák a fiatalokhoz, 2024. április 12. és 19. között megrendezik az Európai Ifjúsági Hetet, amely két hónappal az európai parlamenti választások előtt a demokratikus részvételt állítja középpontba. A rendezvénysorozat Európa-szerte hangsúlyozni és támogatni fogja a fiatalok közösségi szerepvállalását és aktív polgári részvételét.

By EH