Kategóriák
News

Koronavírus

Úgy tűnik, hogy a jelenlegi járvány helyzet miatt Európa bezárt. Elmaradnak a rendezvények, nem utazik senki konferenciára és aki csak teheti otthonról dolgozik. Ami az európai szintű nagy veszteseket illeti, első helyen mindenképpen a horvát EU-s elnökség van az év első felében. Az már biztos, hogy a jelentős terveik közül számos nem fog megvalósulni. Ráadásul 2020-ban az írországi Galway mellett Rijeka is Európa kulturális fővárosa. Mindkét városban egyelőre április közepéig lemondták a programokat.

Az Európa Ház a horvát EU-elnökség alkalmából április végére tervezett egy találkozót Zágrábba magyar és horvát civil szervezetek képviselői között, ezt most határozatlan időre elhalasztottuk. Felfüggesztettük azt a programsorozatunkat is, ami a „Konferencia Európa jövőjéről” EU-s kezdeményezés előkészítését szolgálta. Már csak azért is, mert egyelőre senki nem tudja, hogy május 9-én valóban megtartásra kerül-e a hivatalos nyitórendezvény.

Most azoknak, akik megtehetik, csak azt tudjuk javasolni, hogy maradjanak otthon. Mi azért megpróbáljuk az európai híreket továbbra is eljuttatni olvasóinkhoz.

A koronavírussal kapcsolatos hírek az Európai Bizottság honlapján:
https://ec.europa.eu/info/live-work-travel-eu/health/coronavirus-response_en