Idén először a mindenki által oly jól ismert körülmények miatt az Régiók és Városok Európai Hete (RVEH) résztvevői online „találkoztak”, ráadásul a sok program miatt nem is egy, hanem három hétig tartott az esemény. Az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezésre került program az Európai Bizottság és a Régiók Bizottsága közös kezdeményezése, célja pedig az, hogy bemutassa, milye konkrét kezdeményezések, eredmények, jó gyakorlatok valósultak meg az EU régióiban, városaiban, településein. Volt itt szó az Interreg program jövőjéről, arról, hogy Manchester vagy Treviso városában hogyan tudtak az időseket számára kedvező környezetet létrehozni vagy éppen arról, hogy a finnországi Oulu városában milyen módszerrel sikerült bevonni a lakosokat a városi döntéshozatalba.

A Régiók és Városok Európai Hetén az Európa Ház is részt vett. Itt mutatta be új az EU Európa a polgárokért programja által támogatott „Az árnyékjelentés” elnevezésű projektjét. Ennek célja, hogy az Európai Bizottság makro-regionális stratégiáiról szóló megvalósítási jelentéssel párhozamosan egy saját, civil árnyékjelentést dolgozzon ki arról, mi civilek mit is tartunk fontosnak a makro-régiók közötti együttműködés területén. A munkában az Európa Ház koordinálásával összesen kilenc európai civil szervezet működik együtt és a tervek szerint 2021 tavaszán Budapesten tartjuk majd a Duna Régió Stratégiájával foglalkozó találkozót.

Az Európai Bizottság jelentése a makro-regionális stratégiák megvalósításáról (magyar nyelven) itt olvasható:
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?qid=1600880135115&uri=CELEX:52020DC0578

„Az árnyékjelentés” programunkról itt olvashat:
https://europeanhouse.hu/the-shadow-report/

A Régiók és Városok Európai Hetén „Az árnyékjelentés” programunkról tartott bemutatónkat (angol nyelven) itt nézheti meg:
https://euregionsweek2020-video.eu/video/the-citizens-shadow-report

By EH