Az Európai Parlament november 26-án állásfoglalást fogadott el, melyben egyrészt értékeli a 2019-es EP választásokat, másrészt néhány elképzelést fogalmaz meg az elkövetkezendő, 2024-ben esedékes választásokkal kapcsolatban.

Ami a múltat illeti, a dokumentumban a képviselők örömmel konstatálták, hogy 2019-ben az elmúlt húsz évben a legmagasabb, 50,66%-os volt az összeurópai részvételi arány. A felmérések szerint ez leginkább annak köszönhető, hogy a fiatalok a korábbinál jelentősebb számban mentek el szavazni. Éppen a fiatalok Európa-pártisága miatt alakulthatott ki az EP-ben a jelenlegi végeredmény: csökkent az eurószkeptikus képviselők száma.

A jövőt illetően a legfontosabb megállapítások:

  • a tagállamoknak erőfeszítéseket kellene tenniük azért, hogy a nők, a kisebbségek és a hátrányosabb helyzetben lévők minél nagyobb számban szerepeljenek a listákon és így kerülhessenek be a következő EP-be;
  • egységesíteni kellene a szavazáson való részvétel szabályait annak érdekében, hogy minél több uniós polgár vehessen részt a szavazáson;
  • elismeri, hogy a 2019-es választások során először alkalmazott csúcsjelöltállítási rendszer nem volt sikeres és ennek ok az, hogy a választópolgárokat nem tájékoztatták megfelelően;
  • éppen ezért a munkáját hamarosan megkezdő „Konferencia Európa jövőjéről” kezdeményezésnek ezekről az intézményi reformokról is szólnia kell;
  • semmi nem akadályozza meg az európai pártokat és mozgalmakat, hogy a 2024-es EP választásokon összefogjanak, közös programot dolgozzanak ki és európai szintű listát állítsanak;
  • ismételten kéri egy Európai Választási Hatóság létrehozását;
  • sürgeti a Bizottságot és a Tanácsot, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a külföldi befolyással és a félretájékoztatással szembeni eredményes küzdelem érdekében;
  • ösztönzi a tagállamokban működő közszolgálati műsorszolgáltatókat, hogy rendezzenek és közvetítsenek vitákat a csúcsjelöltek, valamint az Európai Parlament képviselőjelöltjei között a nyilvánosság tájékoztatására vonatkozó megbízatásuk keretében;
  • felszólítja valamennyi európai uniós intézményi partnerét,  hogy „vállaljanak felelősséget, és tartsanak egy ambiciózus, interaktív és befogadó jellegű konferenciát Európa jövőjéről, amely nyitott a polgárok, a civil társadalom és képviselőik előtt, és amely kézzelfogható eredményekkel erősíti a képviseleti demokráciát és az EU ellenállóképességét, továbbá kövesse nyomon a konferencia következtetéseit, amelynek jelentős változásokat kell eredményeznie az EU politikáiban és intézményi felépítésében, és új lendületet kell adnia az európai projektnek”.

Hát, most már csak az kell, hogy a többi partner is hasonlóképpen gondolkozzon.

A teljes dokumentum itt olvasható:
https://www.europarl.europa.eu/doceo/document/TA-9-2020-0327_HU.pdf

By EH