Nagyobb összeget tervez elkülöníteni az álhírek visszaszorítása érdekében létrehozott hatóság számára a svéd kormány – közölte az EU-elnökséget 2023. január elsejével átvevő Svédország miniszterelnöke. Ulf Kristersson egy sajtótájékoztatón arról beszélt: kiterjedt dezinformációs kampány folyik Svédország ellen, miszerint a svéd szociális munkások muszlim kisgyerekeket rabolnak el.


„Ez egyszerűen nem igaz. Svédország nem rabol el gyerekeket, sem muszlimokat, sem más vallásúakat” – hangsúlyozta a politikus. Hozzátette, hogy a dezinformációs kampány miatt a szociális szférában dolgozókat gyakran megfenyegetik a közösségi oldalakon. A stockholmi kormány úgy döntött, hogy őröket állítanak a szociális intézmények irodáihoz.

A miniszterelnök szerint a dezinformációs hadjárat még 2021-ben kezdődött. A dezinformáció elleni ügynökség jelentéséből kiderül, hogy az emberrablással kapcsolatos álhírek visszavezethetők egy arab nyelvű oldalhoz, amelynek megalkotója korábban elköteleződését fejezte a ki az Iszlám Állam mellett.

Mindez akkor történik, amikor a török kormány a svéd NATO-csatlakozás megvétózásával fenyeget. Törökország Svédországhoz fűződő viszonya idén januárban mérgesedett el, miután a stockholmi török nagykövetség közelében tartott tüntetésen egy iszlamofób párt vezetője elégette a muszlimok szent könyvét, a Koránt. Erdogan török kormányfő közölte: ha Stockholm nem mutat tiszteletet a muszlimok hite iránt, Törökország nem fogja támogatni Svédország NATO-csatlakozását.

By EH