A 2021-2027-es költségvetési ciklus egyik pályázati újdonsága a Polgárok, Egyenlőség, Jogok és Értékek Program (CERV), mely több korábban létezett (Europe for Citizens, European Remembrance, Daphne) kezdeményezés összevonásából és továbbfejlesztéséből alakult ki. A kezdeményezés célja az uniós szerződésekben rögzített jogok és értékek védelme a nyílt, demokratikus és inkluzív társadalmak fenntartása érdekében.

A következő hét évben összesen 1,55 milliárd euró áll a program rendelkezésére, a 2021-22-es munkaprogram alapján ebből 292 millió kerül meghirdetésre.

A program négy kiemelt célkitűzést határozott meg:

  • az egyenlőség és a jogok előmozdítása, ideértve a nemek közötti egyenlőséget, a megkülönböztetés tilalmát és a gyermekek jogait;
  • a polgárok szerepvállalásának és az Unió demokratikus életében való részvételének előmozdítása, valamint a közös európai történelem tudatosítása;
  • az erőszak – mindenekelőtt a gyermekekkel és a nőkkel szembeni erőszak – elleni küzdelem;
  • az uniós értékek védelme és előmozdítása.

A hazai civil szervezetek között már korábban is az egyik legnépszerűbb felhívás az európai megemlékezéssel foglalkozó volt. Röviden megpróbáltuk összefoglalni a kiírással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat:

European RemembranceCERV-2021-CITIZENS-REM
Beadási határidő2021. június 22. 17.00 óra
A program által meghatározott ÁLTALÁNOS célokA program célja az emlékezés és a kölcsönös megértés közös kultúrájának elősegítése a különböző országok polgárai között. Ez elsősorban olyan projektek támogatásával valósul meg, amelyek reflektálnak a történelmi fordulópontokra, a rendszerváltozásokra 20. században és azok folyamatos jelentőségére a mai Európa számára. A projekteknek elő kell segíteniük Európa kulturális örökségének a kulturális sokszínűség kulcsfontosságának bemutatását, valamint az interkulturális párbeszéd és az európai emlékezethez kapcsolódó helyi örökség fontosságát.
A jelen kiírás céljaiJelen pályázati felhívás célja a megemlékezésre irányuló projektek támogatása a modern európai történelem eseményeinek bemutatása, beleértve az okait és következményeit;az önkényuralmi és totalitárius rendszerek megismerése;az európai közös történelem, kultúra, kulturális örökség és értékek megismertetése;az Unió eredetének, céljának, sokféleségének, valamint a kölcsönös megértés és tolerancia fontosságának bemutatása.
2021-es év prioritásaiAz antiszemitizmus elleni küzdelemre vonatkozó uniós stratégia, EU rasszizmusellenes cselekvési terve 2020-2025, Az EU romák közötti egyenlőségre, befogadására és részvételére vonatkozó keretstratégiája.
Partnerek számaMinimum 2 partner, két különböző program országból
Megvalósítás időtartama12 és 24 hónap között A megvalósítás kezdete nem lehet korábbi, mint a szerződés aláírásának időpontja.
A költségvetés típusaÁtalány díjas finanszírozás (lump sum)   A kiszámolás alapja: az adott eseményen résztvevők száma és az adott eseményen képviselt programországok száma. A költségvetési tábla automatikusan számolja a bevitt adatok alapján.
Támogatott tevékenységekKonferencia, workshop, tréning, szeminárium, vita, webinárium, kiállítás, filmkészítés/filmbemutató, kampányok, kiadványok, kutatás, felmérés, flashmob, etc.
A döntés várható időpontja2021. szeptember-október
A szerződéskötés várható időpontja2021. november-december

További információ

By EH