Július 5-én tette közzé az Európai Bizottság annak az új Eurobarométer felmérésnek az eredményeit, mely a klímaváltozással kapcsolatos kérdésekre koncentrál.

A megkérdezettek közül 10-ből több mint kilencen (93%) súlyos, és csaknem nyolcan (78%) nagyon súlyos problémának tartják az éghajlatváltozást. Arra a kérdésre, hogy mi a bolygónk jövőjét érintő legnagyobb kihívás, a felmérésben részt vevők több mint negyede (29%) válaszként vagy a klímaváltozást (18%), a természet állapotának romlását (7%), vagy a szennyezés okozta egészségügyi problémákat (4%) jelölte meg.

Ami a szakpolitikai válaszlépéseket illeti, tíz európai közül kilenc (90%) egyetért azzal, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását a lehető legalacsonyabb szintre kell csökkenteni, miközben ellensúlyozni kell a fennmaradó kibocsátásokat annak érdekében, hogy az EU 2050-ra valóban klímasemlegessé váljon. Tíz európai közül közel kilenc (87%) fontosnak tartja, hogy az EU ambiciózus célokat tűzzön ki a megújuló energia használatának előmozdítására, és a válaszadók ugyanilyen százalékos aránya véli úgy, hogy az energiahatékonyság javításában kiemelt szerepe van az uniós támogatásnak.

Az uniós polgárok többsége (64%) egyéni szinten jelenleg is aktív szerepet vállal a klímaváltozás megfékezésében, és a mindennapok során tudatosan a fenntartható megoldásokat választja. Az éghajlatváltozás elleni fellépés felelősségére vonatkozó kérdés kapcsán a polgárok kiemelték, hogy az egyéni cselekvéseket strukturális reformoknak kell kísérniük. A válaszadók szerint a nemzeti kormányok (63%), a vállalkozások és az ipar (58%), illetve az EU (57%) feladata kezelni e kihívást. Tíz megkérdezett európai közül több mint nyolc (81%) egyetért azzal, hogy több közpénzt kell áldozni a tiszta energiára, még akkor is, ha ez a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott támogatás csökkenését vonja maga után. Az európaiak háromnegyede (75%) véli úgy, hogy a gazdasági helyreállítást célzó beruházásoknak elsősorban az új zöld gazdaságra kell összpontosítaniuk.

A válaszadók is elismerik, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés lehetőségeket rejt mind az uniós polgárok, mind az európai gazdaság számára. Tíz európai közül csaknem nyolc (78%) egyetért azzal, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés innovációt teremt, amely növeli az európai vállalatok versenyképességét. A válaszadók ugyanilyen arányban (78%) osztják azt a véleményt, hogy a tiszta technológiák terén meglévő uniós szakértelem EU-n kívül történő előmozdítása segíthet új munkahelyeket teremteni az Unióban. Tíz európai közül hét (70%) véli úgy, hogy a fosszilis tüzelőanyagok behozatalának csökkentése gazdasági előnyöket biztosíthat az EU-nak. Tíz európaiból több mint hét (74%) egyetért azzal a kijelentéssel, hogy az éghajlatváltozás okozta károk helyreállítási költségei sokszorosan meghaladják a zöld átálláshoz szükséges beruházások nagyságát.

A teljes felmérés itt olvasható.

By EH