Egy nemrég befejeződött osztrák kutatási program keretében, három általános iskolában azt vizsgálták, hogy az „okos világítás” miként befolyásolja a tanulási viselkedést és az osztálytermekben uralkodó hangulatot. Az eredmények azt mutatták, hogy az új világítást nem csak kellemesebbnek találták a diákok, hanem a különböző erősségi fokozatokra állítható fényszínek miatt élénkebbek, és jobban tudnak összpontosítani az órákra. A kutatás során azt is megállapították, hogy az új világítástechnológia segítségével a diákok közérzete is jelentősen javult.

A vizsgált iskolákban kiépített új világítási rendszer részeként a LED-lámpákra érzékelőket szereltek fel, melyek a mozgást, a hőmérsékletet, a páratartalmat és a széndioxid-tartalmat mérik. Ha túl magas a CO2-tartalom az osztálytermekben, akkor piros LED-lámpák jelzik a tanároknak, hogy nyissák ki az ablakokat.

A kutatási programot a Siemens egyik osztrák leányvállalata, két – Bécs városának tulajdonában lévő – energetikai cég, valamint az osztrák főváros fejlesztési ügynöksége finanszírozta. A partnerek azt javasolják, hogy az iskolák, vállalatok, közintézmények és a háztartások térjenek át a LED-lámpák használatára, mivel azok élettartama sokkal hosszabb, és összességében energiahatékonyabbak. A LED-technológiával optimális mértékben állítható be az igény szerinti világítás, amely jótékonyan hat a bioritmusra, ezért a technológia alkalmazása különösen előnyös a kórházakban, irodákban és a közintézményekben. Ezenkívül a modern világítás magas energiaköltségeket takarít meg, ami a jelenlegi energiaárak mellett sem elhanyagolható szempont, továbbá a jobb energiahatékonyságnak köszönhetően a CO2-kibocsátás is nagyobb mértékben csökkenthető. Ez utóbbi összhangban áll az osztrák kormány által vállalt szigorú klímacélokkal.

A LED-lámpák használatára történő átállás egyébként az EU napirendjén is szerepel. Ettől az évtől ráadásul új szabályozást léptetett életbe az Unió. Ennek értelmében nem kerülhetnek forgalomba többek között olyan halogén lámpák vagy kompakt fénycsövek, melyek nem érik el az EU-ban minimálisan előírt hatásfokértéket. Az ilyen típusú – jelenleg használatban lévő – világítási eszközök kevésbé energiahatékonyak, és növelhetik a közintézmények, vállalkozások és a háztartások rezsiköltségeit.

Az iskolai kutatási programot finanszírozó osztrák partnerek, az elért sikerek nyomán elmondták, hogy a jövőorientált energiaellátás céljából továbbra is támogatni fognak hasonló kezdeményezéseket. Az iskolai projekt jó példaként szolgál arra, miként lehet a helyi közösségekbe ágyazott, felhasználóbarát kutatásokat, akár uniós pályázatokon keresztül is megvalósítani.

Az iskolai okos világításról szóló német nyelvű cikk itt olvasható.

By EH