Az EU-s programszervezők szempontjából minden évben elkerülhetetlenül bekövetkezik május 9-e, vagyis az Európa-nap. A feladat, másnéven kihívás adott: valami olyat kelle(ene) csinálni, ami még nem volt, de ugyanakkor hivatalból megszólalási lehetőséget ad az EU-s intézmények vezetőinek úgy, hogy a történések egyben felkeltsék és lekössék 27 tagállam állampolgárainak figyelmét.

Hát ez az idén nem sikerült és ezt nem lehet sem a járványra, sem az erre fordítható eurók hiányára fogni. De azon én biztosan elgondolkoznék, hogy miért oly kevesek (számukat le sem merjük írni) gondolták azt Európában, hogy az élő online közvetítést részesítik előnyben egy kellemes vasárnap délutáni séta helyett. Maradjunk annyiban, hogy nem ezen a strasbourgi rutinon kell és fogjuk lemérni az EU-s intézmények találékonyságát, rugalmasságát és nyitottságát az új ötletekre.

Azt azért mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy bejelentették: hivatalosan is kezdetét veszi az Európa jövőjével foglalkozó eseménysorozat – a téma jól ismert olvasóink számára – és várják a csak úgy záporozó állampolgári javaslatokat.

A folyosói rosszindulatú vélemények között állítólag olyan is volt, miszerint az Európa-napot át kellene tenni február 29-re, hogy csak szökőévenként kelljen foglalkozni ezzel a főleg protokolláris eseménnyel. A maradék 365 napon pedig nyugodtan lehetne szorgoskodni európai ügyek megoldásán.

Az eseményről készült 15 perces összefoglaló videó itt megtekinthető.

By EH