Hol van az még? – gondolhatná a napi váratlan fejlemények zűrzavarában az ember, ha 2024 második felét hozza szóba valaki. Pedig az EU kalendáriumában jól látható módon szerepel, hogy kevesebb, mint két év múlva, pontosabban 2024 július 1. és december 31. között Magyarország tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét.

Ismeretes, hogy ez elsősorban a házigazda ország kormánya számára jelent feladatot, de a kialakult gyakorlat szerint a társadalmi szereplők is fontos szereplői a történetnek.

Ezért az Európa Platform Magyarország – mely létrejöttét a Konferencia Európa jövőjéről elnevezésű EU-s kezdeményezésnek köszönheti – civil tömörülésként arra vállalkozik, hogy társadalmi oldalról foglalkozzon ezzel a megítélésünk szerint fontos eseménnyel, annak előkészítésével.

Munkánk során támaszkodunk az első magyar EU-elnökség (2011 első fele) során szerzett tapasztalatokra, a nemzetközi gyakorlatra és ami leginkább ilyen fontos, a hazai civilség európai ügyek iránt mutatott érdeklődésére és elkötelezettségére.

Kezdeményezésünk nyitott. Az Európa Platform Magyarország számít mindenkire, aki részese szeretne lenni a 2024-es magyar EU-elnökséghez kapcsolódó civil munkálkodásnak.

Érdeklődését, jelzését szívesen fogadjuk az info@europeanhouse.hu címen.

By EH