Természetesen a most kezdődött és június végéig tartó Portugália EU elnökségéről van szó. Na meg az előzményekről. Arról, hogy mindenki úgy vélte, a portugálokat megelőző németek elnökségük alatt Európa minden fontos dolgát szépen elrendezik. Fontos ügyekben (az EU hétéves költségvetése és a helyreállítási alap, Brexit-megállapodás) sikerrel is jártak ugyan, de azért jól telerakott hátizsákot adtak tovább az ibériai-félszigetieknek.

A kínálatból most csak egy, a szívünkhöz oly közelálló dologgal, a Konferencia Európa jövőjéről elnevezésű kezdeményezéssel hozakodunk elő. Többször is írtunk már róla: vártuk, hogy tavaly májusban az Európa napon elkezdődjön (nem történt meg) és mint oly sok mindenre, a vírusra nyugodtan rá lehetett és lehet fogni a helyben topogást.

De mi is lehet a baj? Valójában nem az a műtyúkszem, hogy ki legyen a Konferencia-folyamat elnöke és hasonló értelmetlenségek, hanem annak az EU-s intézmények számára nehezen megválaszolható kérdésnek a kezelése, hogy mit is kezdjenek a civilekkel. Hogyan lehet egy zsák bolhát a szokásos intézményi keretek közé szorítani és eredményorientált párbeszédet folytatni velük?

A Konferenciát támogató EU-s intézmények, mindenekelőtt az Európai Parlament és a politikusok egyetértenek abban, hogy ez a kezdeményezés állampolgár-központú kell hogy legyen. Jól hangzik. Na de hogyan? Ahogy tagállami szinten sem egy könnyen megválaszolható kérdésről van szó, még változatosabb és ellentmondásosabb az európai civil tájkép. Nem csak pályaszéli e megjegyzés, hogy ebben a nehezen áttekinthető helyzetben mi, térségbeli és „friss” EU tagországi civilek (szinte) sehol nem vagyunk.

De elszontyolodásra semmi ok! Hirtelen és váratlanul szövetségesre vélünk találni Portugália miniszterelnökében. António Costa ugyanis tegnap, 2021. január 20-án bemutatta az Európai Parlamentben féléves EU-s elnökségük programját. Ennek részeként úgy fogalmazott, hogy a Konferenciának az állampolgárokat érintő/foglalkoztató kérdésekkel (például szociális ügyek) kell foglalkoznia és nem az EU-s intézmények által kitaláltakkal.

Nekünk ez a megközelítés tetszik. A magunk szerény módján (figyelem! Ez itt a reklám helye) az Európa Platform Magyarország kezdeményezésünk igyekszik hozzájárulni a portugál miniszterelnök civilbarát megközelítésének valóra váltásához.

Az EP plenáris ülésén elhangzottak itt visszahallgathatóak:
https://www.europarl.europa.eu/plenary/hu/debate-details.html?date=20210120&detailBy=date

By EH