Igen, mi is ezen a véleményen voltunk, amikor 2012-ben bevezetésre került az európai állampolgári kezdeményezés (angol rövidítéssel ECI) intézménye. Lényege, hogy találj egy olyan európai határkörbe tartozó kérdést vagy területet, amit fontosnak tartasz, de még nem szabályozott az EU. Ha ötletedet minimum hét EU-s tagállamból legalább egymillió állampolgár támogatja, akkor az Európai Bizottság hivatalból tovább viszi az ügyet és jogi szabályozás lehet belőle. Egyszerűnek tűnik, mint egy pofon. Papíron. A számok azonban mást mutatnak. Az ECI eddigi 8 éves története alatt 76 civil kezdeményezés – köztük nem egy magamutogató – látott neki az egymillió aláírás megszerzésének. Ebből csak öt járt sikerrel, de hogyan? Négyet mégis „lerúgott” a címzett Európai Bizottság, egyedül a vízhez való hozzáférés joga maradt talpon, ez is az el nem kapkodott munka jegyében: alig 6 (!) évvel a megfelelő számú aláírástömeg benyújtása után történt valami az ügyben.

Ilyen egyáltalán nem bíztató előzmények után indította útjára az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Minority SafePack kezdeményezését. Célja az volt, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos kérdéseit az európai uniós (tehát ne a tagállami) jog szabályozza. Mindezt ráadásul annak fényében tette a FUEN, hogy 2013-ban már volt a témában egy hasonló kezdeményezése, mely még az aláírásgyűjtés szakaszáig sem jutott el.

2020-ra (látszólag) megváltozott a helyzet. Az Európai Bizottság hozzájárult a FUEN újabb nekirugaszkodásának és megkezdődhetett az aláírásgyűjtés, melyben számos civil szervezet is részt vett. Figyelemre méltó, hogy az Európai Parlament is támogatásáról biztosította az akciót.

Végül több mint 1,1 millió támogatót sikerült megnyerni az ügynek. Nem meglepő, hogy mintegy 47%-uk (527.686 fő) magyar állampolgár volt; utána Románia (254.871 fő), majd Olaszország (73.433 fő) következik, míg Szlovákia 63.272 aláíróval csak a negyedik a sorban. Egyébként Cipruson 35-en, Máltán 36-an, Luxemburgban pedig 95-en támogatták a kezdeményezést.

Az ECI-s kezdeményezések eddigi sorsát figyelemmel kísérők számár ugyanakkor nem okozott meglepetést, hogy az Európai Bizottság 2021. január 15-én nyilvánosságra hozott állásfoglalásában elutasította a kezdeményezést. Érvelésük lényege, hogy a jelenlegi uniós jogszabályok és szakpolitikák megfelelő keretet adnak a FUEN beadványában megfogalmazottak megvalósítására, vagyis nem indokolt a kért EU-s szintű jogszabályalkotás. A történet vélhetően azonban itt nem ér véget. Azon is lehet gondolkozni, hogy mennyire alkalmas jelenlegi formájában az ECI az állampolgári kezdeményezőkészség kifejezésre, az EU-s jogalkotás befolyásolására.

Az ECI-ről bővebben:
https://europa.eu/citizens-initiative/home_hu

További információ a Minority SafePack-ről:
https://europa.eu/citizens-initiative/initiatives/details/2017/000004_hu

A Bizottság válasza a FUEN kezdeményezésével kapcsolatban:
https://europa.eu/citizens-initiative/node/406_hu

By EH