Az élet nem áll meg, vagy nem teljesen az Európai Unióban sem. Március 17-én videokonferencia formájában tartották meg az Európai Tanács soron következő ülését, amelyen az állam- és kormányfők a koronavírus helyzettel kapcsolatban számos döntést hoztak.

Először is megállapodtak az EU külső határainak tulajdonképpeni lezárásában: ideiglenesen 30 napig csak a feltétlenül szükséges esetekben engedélyezik az EU-ba történő belépést nem EU-s állampolgárok számára. Ugyanakkor abban is megegyeztek, hogy biztosítani kell a gyógyszerek, az élelmiszerek és egyéb áruk célba jutását, valamint azt, hogy az EU-s állampolgárok hazajuthassanak országukba. A magyar-osztrák határon tapasztaltak mintha nem mindig ebben a szellemben történtek volna. A döntéshozók külön kitértek arra, hogy segíteni kell egymást a harmadik országban rekedt állampolgárok az Unió területére történő visszajuttatása tekintetében. Itt mi magyarok is jó példát mutatunk, ugyanis a Marokkóból hazatért gépen a 108 magyar állampolgár mellett 34 olyan utas is volt, akik a környező öt országból származnak.

A kormány- és államfők egyetértettek abban is, hogy közösen kell erőfeszítéseket tenni a védőoltás kifejlesztésére, vagyis a rendelkezésre álló adatokat meg kell osztani és támogatni kell azokat a kutatásokat, amelyek ezen dolgoznak.

Szó volt persze a gazdasági kérdésekről is. Az már látható, hogy az Európai Központi Bank is gazdaságélénkítő csomagokat hirdet meg, változások lesznek majd az állami támogatásra vonatkozó viszonylag szigorú EU-s szabályokban is. A részletek még nem világosak, de egyértelmű, hogy bizonyos ágazatoknak támogatást kell majd nyújtani.

A Tanács március 26-27-re tervezett ülését elhalasztják, de helyette a jövő héten lesz újra videókonferencia.

További információ:
https://www.consilium.europa.eu/hu/meetings/european-council/2020/03/17/

By EH