Szinte már el is felejtettük a koronavírus miatt (is), de a Brexit továbbra is napirenden van. Az e hétre tervezett újabb tárgyalási forduló érthető okok miatt elmaradt, de március 18-án a Bizottság két dokumentumot is eljutatott a brit kormányhoz, majd ezzel egyidőben nyilvánosságra is hozta azokat. A hosszabb, 400 oldalas maga a jövőbeli partnerség megállapodás-tervezete, a rövidebb 16 oldalas pedig kifejezetten a kül- és biztonságpolitikával foglalkozó dokumentum.

Az Egyesült Királyság 2020. január 31-vel lépett ki az Európai Unióból. Ezzel persze nem rendezte egyáltalán kapcsolatát az EU-val és a tagállamokkal. Amit jó lenne elkerülni az az, hogy ne szülessen semmilyen megállapodás. A helyzet az, hogy a kilépés, vagyis január 31-e után rögtön egy átmeneti időszak vette kezdetét, ami azt jelenti, hogy az év végéig minden marad úgy, mint eddig. Az „átlag” állampolgár az Egyesült Királyságban tehát teljes joggal érezheti azt, hogy a) kiléptünk az EU-ból és b) semmi változás nem történt, tehát igaz az az elmélet, hogy nem is kell az EU tagjának lenni ahhoz, hogy országa az Unió nyújtotta előnyökből részesüljön.

Új időszak majd akkor következik, ha megszületik a megállapodás arról, milyen is legyen a kapcsolat az EU és az Egyesült Királyság között 2021-től. A brit kormány már jelezte, hogy a most megjelentetett dokumentumhoz vannak módosítási javaslatai, amit majd eljuttatnak Michel Barnier főtárgyalóhoz (akiről most derült ki, hogy ő is vírusfertőzött lett.)

A két anyag olvasását lelkes jogászoknak vagy a jogi angol nyelv híveinek javasoljuk. A figyelmes olvasónak számtalan figyelemreméltó nyelvi megoldás ragyoghatja be szürke hétköznapjait!

Az EU és az Egyesült Királyság közötti megállapodás tervezett szövege (angolul):
https://ec.europa.eu/info/publications/draft-text-agreement-new-partnership-united-kingdom_en

A kül-és biztonságpolitikáról szóló rész (angolul):
https://ec.europa.eu/info/publications/foreign-policy-security-and-defence-part-draft-text-agreement-new-partnership-united-kingdom_en

Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló szerződés (magyarul is):
https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12019W/TXT(02)&from=HU

By EH