November 18-tól elérhetőek az Európai Kutatók Éjszakája 2020-as hazai programjai. Nem nagy meglepetés, de a koronavírus miatt idén valamennyi eseményre a virtuális térben, vagyis online kerül sor. Európa legnépszerűbb tudományos ismeretterjesztő eseménysorozatában idén több mint 80 hazai intézmény kínál mintegy 700 izgalmas programot. November 27-én többek között megtudhatjuk, hogyan válasszuk ki szakdolgozatunk témáját, fiatal régészek elmondják, miért kezdtek el érdeklődni választott korszakuk iránt, de ha minden jól megy, akkor azt is megtudhatjuk, hogy a programozók munkája nem is olyan unalmas, mint amilyennek képzeljük.

Természetesen a többi EU-s tagállamban is lesznek hasonló érdekes programok, így például Franciaországban a speed dating-hez hasonlóan lesz speed-searching, ahol 8 percünk lesz összesen, hogy egy adott kutatási területről mindent megtudjunk, Írországban pedig megbeszélhetjük egy űrkutató, az első brit asztronauta és a brit Sütimester döntősével, hogy mit lehet és mit nem lehet enni az űrben, illetve, hogy mit fogunk mi enni a jövőben.

Az Európai Kutatók Éjszakája a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogram támogatásával valósul meg.

Az Európai Kutatók Éjszakája magyar programjaira itt lehet jelentkezni:
https://kutatokejszakaja.hu/

Az Európai Kutatók Éjszakája teljes programja a tagállamokban:
https://ec.europa.eu/research/mariecurieactions/events/european-researchers-night-2020_en

By EH