Még januárban írtunk arról, hogy fontos fejlemények történtek a jól ismert Norvég Civil Alap ügyében. A norvég és magyar kormány régóta várt megegyezése nyomán ugyanis elérhető közelségbe került az a kb. 4 milliárd forint, mely a hazai civil társadalom fejlődését hivatott szolgálni. Már „csak” meg kell keresni azt a mindkét kormány számára elfogadható kezelő szervezetet, mely levezényli a pénzhez való hozzájutás pártatlan, szakmai folyamatát. E szép feladat ellátására a norvégok nyílt pályázatot hirdettek meg; a beadási határidő 2021. február 16-a volt.

Biztosan sokan vannak hírlevelünk olvasói között, akik érdeklődéssel várták/várják az eredményt. Nos, egy március 29-i norvég híradás alapján még türelemre kell intenünk az izgatottan (?) várakozókat. A kiíró ugyanis 2021. május 10-ig meghosszabbította a kezelő szervezeti pályázatok beadási határidejét. Lehet tehát tovább, esetleg újra próbálkozni.

Egy személyesnek tűnő megjegyzés: nem lenne szerencsés, ha az oly sok tudással és tapasztalattal rendelkező hazai civil szektor egy csoportja nem lenne képes a kiírásnak megfelelő színvonalas pályázattal előállni, mely egyben elfogadható a két ország kormánya számára is. Ha ez 14 ország esetében összejött, akkor mi sem adhatjuk alább.

A magyar kezelőszerv kiválasztásáról szóló pályázati felhívást itt olvashatja.

By EH