Március 8-a van, nemzetközi nőnap. Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság éppen március 5-én hozta nyilvánosságra jelentését a nemek közötti egyenlőség EU-n belüli érvényesüléséről. A jelentésből kiderül, hogy bár a nemek közötti egyenlőség soha nem kapott még ekkora hangsúlyt az EU politikai programjában, a világjárvány súlyosbította a nők és férfiak között fennálló egyenlőtlenségeket az élet szinte minden területén, Európán belül és kívül egyaránt.

A most nyilvánosságra hozott jelentés kiemelten foglalkozik a koronavírus okozta válság nők életére gyakorolt hatásával. Amit többek között megtudhattunk:

  • A tagállamokban megugrott a kapcsolati erőszak eseteinek száma: például Franciaországban a lezárás első hetében 32%-kal, Litvániában pedig az első három hét alatt 20%-kal nőtt a kapcsolati erőszak bejelentett eseteinek száma. Írországban ötszörösére nőtt a kapcsolati erőszak eseteire vonatkozó határozatok száma, a spanyol hatóságok pedig arról számoltak be, hogy a kijárási korlátozások első két hetében 18%-kal több bejelentés érkezett.
  • A nők a világjárvány elleni küzdelem frontvonalában voltak: az egészségügyi és szociális ellátásban dolgozók 76%-a, az egészségügyi szolgáltatásokban személygondozási feladatokat ellátók 86%-a nő. A világjárvány miatt soha nem tapasztalt mértékben nőtt az említett ágazatokban dolgozó nőkre háruló munkateher, egészségügyi kockázat, és a munkájuk és a magánéletük közötti egyensúly megteremtésének nehézsége.
  • A nők munkaerőpiaci helyzetét jelentősen rontotta a világjárvány: A nők felülreprezentáltak a válság által leginkább sújtott ágazatokban (kiskereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, gondozás és háztartási munka), ahol nincs lehetőség a távmunkára. A nőknek 2020 nyarán a részleges helyreállítás során is nehezebb volt újra belépniük a munkaerőpiacra: 2020 második és harmadik negyedéve között a férfiak esetében a foglalkoztatási ráta 1,4%-kal nőtt, míg a nők esetében csupán 0,8%-kal.
  • A lezárások komoly hatással voltak a fizetetlen gondozási munkára, valamint a munka és a magánélet közötti egyensúlyra: A nők átlagosan heti 62 órát töltöttek gyermekgondozással (míg a férfiak 36 órát), házimunkával pedig 23 órát (a férfiak 15 órát).
  • Szembetűnően kevés a nő a Covid19-re vonatkozó intézkedésekről döntő testületekben: Egy 2020-as felmérés szerint a férfiak száma jelentősen meghaladja a nők számát a világjárványra adandó válaszintézkedésekkel foglalkozó testületekben. 87 ország – ezen belül 17 uniós tagország –115 nemzeti szintű Covid19-munkacsoportját vizsgálva megállapították, hogy 85,2 %-uk főként férfiakból áll, 11,4%-uk főként nőkből áll, és csupán 3,5%-ukban valósult meg a nemek paritása. Ami a politikai szintet illeti, az EU-ban az egészségügyi miniszterek csupán 30%-a nő.

By EH