Hónap: 2020 november

Hamisítványokról online

2017-ben nyílt meg Brüsszelben az Európai Történelem Háza. A tulajdonképpen múzeumként működő intézmény célja, hogy minél többen minél többet tudjunk meg az európai történelemről. Az állandó kiállítás mellett, mely a…

Európai lista?

Az Európai Parlament november 26-án állásfoglalást fogadott el, melyben egyrészt értékeli a 2019-es EP választásokat, másrészt néhány elképzelést fogalmaz meg az elkövetkezendő, 2024-ben esedékes választásokkal kapcsolatban. Ami a múltat illeti,…

Böngésszen és regisztráljon!

November 18-tól elérhetőek az Európai Kutatók Éjszakája 2020-as hazai programjai. Nem nagy meglepetés, de a koronavírus miatt idén valamennyi eseményre a virtuális térben, vagyis online kerül sor. Európa legnépszerűbb tudományos…

Az állampolgárok bevonása

November 16-20. között tartották az Európai polgári kezdeményezés (epk) hetét, természetesen online. A programsorozatot az Európai Bizottság kezdeményezte azzal a céllal, hogy megbeszéljék a különböző szereplőkkel az elmúlt egy év…

Digitalizáció az oktatásban, Horvátországban

150 millió eurót kapott Horvátország az EU kohéziós alapjából az oktatásban használandó digitális technológiák fejlesztésére. A 2022-ig tartó projekt keretében általános és középiskolák kapnak laptopokat, tableteket és más digitális eszközöket,…

Rejtett értékek

Korábban írtunk már arról, hogy az EU lehetőséget nyújt fiatal filmrendezőknek, hogy elkészítsék saját #EUandME rövidfilmjüket. A filmek elkészültek nagy öröm, hogy a fenntarthatóság kategóriában magyar lett a nyertes. Galambos…

Ha lemaradt, még megnézheti

Idén először a mindenki által oly jól ismert körülmények miatt az Régiók és Városok Európai Hete (RVEH) résztvevői online „találkoztak”, ráadásul a sok program miatt nem is egy, hanem három…