Kecskeméten járt az Európa Labirintus

Sütött rendesen a nap július 5-én a Kecskemét központjában sétálókra, akik mégis megálltak – nem utolsósorban a velük lévő csemeték unszolására -, hogy megnézzék, mi is az az ott díszelgő ideiglenes alkotmány. Az Európa Labirintusról van szó, melybe be lehetett lépni és tévelygés közben a kiakasztott információs táblák segítségével meg lehetett tudni, hogy mennyi EU-s támogatáshoz jutottak a kecskeméti járásban élők. Egy szóval jellemezve a helyzetet: sokhoz.

Egy-két kiragadott példa: Tiszakécske 798 millió forinttal lett gazdagabb, a Hírös Diák Alapítvány a bácsalmási és kecskeméti kistérségben szervez felkészítő pályaorientációs kurzusokat fiatalok számára, összekötve angol nyelvtanulással és jogosítvány megszerzésével (89 millió forint). De hadd említsük meg a „Fitt-étel” Vendéglátói Szociális Szövetkezetet is, mely az elnyert több mint 19 milliós támogatás fejében vállalta, hogy az egészségtudatos gondolkodás fejlesztése jegyében havonta legalább 1000 adag olyan ételt készít, melyek megmutatják, hogy is a korszerű táplálkozás: egészséges és ízletes.

A népszerűnek bizonyult kecskeméti szabadtéri programot hasonló bemutatók követik a térségben, így augusztus 30-án Kassán, szeptember 5-én pedig Eszéken kerül felállításra a labirintus. Mindez alkalmas eszköz arra, hogy jól követhető módon, átláthatóan szóljon arról, hogyan kerülnek felhasználásra az EU-s állampolgárok által befizetett adóforintok.

Nem elhanyagolható hozadéka volt a programgazda Európa Ház rögtönzött „közvélemény-kutatás” eredménye sem: arra a kérdésre, hogy a következő ciklusban mire költsön hangsúlyosan több pénzt az EU, a többség a klímaváltozást és a környezetvédelmet említette. Figyelem tisztelt EU döntéshozók!

A labirintus legközelebb augusztus 30-án kerül felállításra Kassán, majd szeptember 5-én Eszéken.

A program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg.