Meghívó “A Duna legjava” konferenciára

Tavaly Magyarország töltötte be az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) soros elnöki tisztét és központi rendezvénye, a budapesti 6. Éves Fórum előkészítésében önálló rendezvény formájában aktív szerepet játszottak a hazai civil szervezetek. Hazánktól Bulgária vette át a stafétabotot és a Szófiában 2018. október 18-19-én megrendezésre kerülő 7. Éves Fórum eredményes munkavégzését szintén elősegíthetik a társadalmi szereplők.

Ennek jegyében “A Duna legjava” címmel meghallgatást szervezünk, melynek központi témája a bolgár elnökség prioritásaival összhangban a Duna régió, illetve ezen belül hazánk turizmusa, a lehetséges együttműködések. A rendezvény házigazdája a Külgazdasági és Külügyminisztérium Duna Régió Stratégia Osztálya, lebonyolítója pedig az Európa Ház.

A rendezvényen résztvevők megkapják az Európa Ház „A Duna legjava” kísérő dobozát, illetve számos szakmai háttéranyagot.

A meghallgatáson a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a rendelkezésre álló helyek függvényében. A jelentkezés határideje 2018. október 10. Várjuk regisztrációját az online jelentkezési lap kitöltésével.

A rendezvény meghívólevele: A Duna legjava meghivolevel

A tervezett program: A Duna legjava program

További információ az EU Duna Régió Stratégiájáról:
http://danube-region.eu/